„Egy bizonyos ázsiai mese egy nagyon gazdag mágusról szól, kinek sok birkája volt. Ez a mágus nagyon fösvény volt. Nem akart juhászokat felvenni és kerítést sem akart felállítani a földje körül ahol a birkák legelésztek. Ennek következtében a birkák gyakran betévedtek az erdőbe, szakadékokba estek, elvesztek és főleg elmenekültek, mert tudták, hogy a mágus a húsukat és bőrüket akarta és ez nem tetszett nekik. A mágus végre talált egy megoldást: meghipnotizálta a birkákat és először azt sugalmazta nekik, hogy halhatatlanok és semmi bajuk nem fog történni, amikor megnyúzzák őket, ellenkezőleg ez nagyon jó, még kellemes is lesz; azután a mágus azt sugalmazta nekik, hogy ő egy jó gazda, aki annyira szereti a nyáját, hogy képes érte akármit megtenni, harmadszor azt sugalmazta, hogy akármi történik is velük, nem most fog történni, legalábbis nem a mai napon, tehát emiatt nem kell nyugtalankodniuk. Azután azt sugalmazta, hogy nem is birkák, hanem egyesek oroszlánok, mások sasok, a többiek pedig emberek, vagy mágusok. Ezzel minden gondja és baja megszűnt a birkákkal, azok többé soha nem szaladtak el, hanem csendesen megvárták azt a percet, amikor a mágus húsukat, bőrüket vette.”
– P. D. Ouspensky
