Kaptár

Religioterápia – Biblioterápia – Filoterápia

  • Kezdőlap
  • Világkép
    • Hinduizmus
    • Buddhizmus
    • Kereszténység
    • Júdaizmus
    • Iszlám
  • Műfaj
    • Történet
    • Vers
    • Film
    • Idézet
  • Irodalomjegyzék
  • Szerzők

Az igazi szent

Az igazi szent a nép között járkál, azzal eszik és alszik és a piacon ad és vesz és megnősül és a társalgásban részt vesz – és Istent soha, egy pillanatra sem felejti el.

– Hamvas Béla: Anthologia humana, Dzsalál ad-Dín Rúmíi

Kategória: Egyéb, Iszlám, Szufi

Beavatás

– Helyes, ha az ember beavatását egy embertől nyeri?
– Helyes, feltéve, ha a második beavatás nem követeli az első megsemmisítését.

– Hamvas Béla: Anthologia humana, Dzsalál ad-Dín Rúmí

 

Kategória: Egyéb, Iszlám, Szufi

Elkötelezettség

Bár a Mester szívélyes volt összes tanítványához, azt mégsem tudta elrejteni hogy jobban kedveli azokat, akik a „világban” éltek – a házasokat, a kereskedőket, a földműveseket –, azoknál, akik visszavonultak a kolostorba.
Amikor rákérdeztek ennek az okára, így válaszolt:
– Az a lelkiség, amit tevékeny életben gyakorolnak, összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint a visszavonultságban gyakorolt lelkiség.

– Anthony de Mello: A csend szava

Kategória: Haszidizmus, Hinduizmus, Iszlám, Júdaizmus, Kereszténység, Szufi, Világkép Címke: elkötelezettség, lelkiség, visszavonultság

Kategóriák

Címkék

belátás beszéd boldogság bölcsesség cselekvés csend elfogadás elmélkedés felelősség felszabadulás felébredés figyelem fájdalom félelem hallgatás halál igazság illúzió Isten jelenlét közösség látás megvilágosodás mester méh szabadság szavak szenvedés szeretet szerénység szív tanulás tanítványság tanítás tudatosság utazás valóság veszély vágy válság változás vándor életszentség észlelés út

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország