„Élt egyszer egy farkas, aki nagyon sok birkát megölt és sok embernek okozott bánatot. Egyszer, nem tudni miért, váratlanul lelkiismeret furdalása támadt, és megbánta életét; tehát elhatározta, hogy megjavul, és nem öl meg több birkát. Hogy ezt komolyan vegye, elment a paphoz, és kérte, hogy adja meg neki a bűnbocsánatot.

A pap elkezdte a szertartást, és a farkas sírt, és imádkozott a templomban. A szertartás hosszan tartott. A farkas a pap birkái közül is sokat megölt, ezért a pap nagy buzgósággal imádkozott, hogy a farkas megváltozzon.

Váratlanul a farkas kinézett az ablakon, és látta, hogy a birkák mennek be az akolba. Elkezdett fészkelődni, de a pap vég nélkül folytatta imáit. Végül a farkas már nem tudta tovább tartóztatni magát és felkiáltott:

Fejezd be pap! Mert már az összes birka hazaér, és vacsora nélkül maradok!

Ez a mese kitűnő, mert remek képet fest az emberről: kész mindent feláldozni, de ami a mai nap vacsoráját illeti, az más kérdés. Az ember mindig valami nagy dologgal akar kezdeni, ez azonban lehetetlen: nincs választásunk, a mai nap dolgaival kell kezdeni.”

– G. I. Gurdjieff

 

 

 

Feljegyzésekből tudjuk, hogy Abdul Kasszem Iszmail (936-995), a 10. századi perzsa vezető mivel soha nem tudott megválni 117 000 kötetre rúgó gyűjteményétől, ezért utazásai során a könyveket egy négyszáz tevéből álló karaván vitte utána. A tevéket arra idomították, hogy a kötetek ábécésorrendjét megőrizve lépdeljenek egymás után.

Az ötödik század végén Egyiptomban, a korai szerzetesség szülőhazájában remetei közösségben élt néhány szent életű személy. Panephoban a bölcsességéről híres József atya tanított.
Egy alkalommal Poimén atya, aki éppen látogatóban volt nála, megkérdezte őt:
– Mit tegyek, ha rám törnek a szenvedélyek?
Az idős atya így válaszolt neki:
– Engedd de őket, és harcolj meg velük!
Poimén atya megköszönte a választ, s nem sokkal később vissza is tért lakhelyére, Szkétiszbe.
Telt-múlt az idő, s egy nap thébai vendég érkezett Szkétiszbe. Este így szólt a testvérekhez:
– Megkérdeztem József atyát: „Ha közeledik hozzám a szenvedély, ellenálljak neki, vagy engedjem be?”
– Mit válaszolt a bölcs atya? – érdeklődtek a többiek.
– semmi esetre se engedd de a szenvedélyeket, hanem azonnal hárítsd el őket!
Amikor Poimén atya meghallotta, hogy József atya ezt a választ adta a thébainak, azonnal felkerekedett, elment Panephóba, és így szólt az idős szerzeteshez:
– Atya! Feltárom előtted gondolataimat. Úgy érzem, ellentétes a tanításod. Ugyanarra a kérdésre nekem mást mondtál, mint a thébainak, aki nemrég nálad járt. Megzavarodtam, s most nem tudom miként vélekedjem. Kövessem a tanácsodat, vagy arra hallgassak, amit később mondtál, hátha az az igaz?
Erre így szólt hozzá az idős atya:
– Nem tudod, hogy szeretlek?
– De igen.
– Nem arra kértél, úgy beszéljek veled, mint saját magaddal?
– Így van, így igaz.
József atya ekkor ezt mondta:
– Ha ugyanis bejönnek a szenvedélyek, te pedig a harcban csapásokat adsz nekik és kapsz tőlük, akkor tapasztaltabbá válsz, edzettebbé tesz téged a küzdelem. Gondolod, hogy mindenki egyforma? Mindenki ugyanúgy viselkedne egy ilyen esetben? Vannak mások is, akiknek még az sem használ, ha a szenvedélyek csak közelednek is hozzájuk, azonnal el kell fojtaniuk őket, különben nagy kárát látná lelki életük.