„Élt egyszer egy farkas, aki nagyon sok birkát megölt és sok embernek okozott bánatot. Egyszer, nem tudni miért, váratlanul lelkiismeret furdalása támadt, és megbánta életét; tehát elhatározta, hogy megjavul, és nem öl meg több birkát. Hogy ezt komolyan vegye, elment a paphoz, és kérte, hogy adja meg neki a bűnbocsánatot.

A pap elkezdte a szertartást, és a farkas sírt, és imádkozott a templomban. A szertartás hosszan tartott. A farkas a pap birkái közül is sokat megölt, ezért a pap nagy buzgósággal imádkozott, hogy a farkas megváltozzon.

Váratlanul a farkas kinézett az ablakon, és látta, hogy a birkák mennek be az akolba. Elkezdett fészkelődni, de a pap vég nélkül folytatta imáit. Végül a farkas már nem tudta tovább tartóztatni magát és felkiáltott:

Fejezd be pap! Mert már az összes birka hazaér, és vacsora nélkül maradok!

Ez a mese kitűnő, mert remek képet fest az emberről: kész mindent feláldozni, de ami a mai nap vacsoráját illeti, az más kérdés. Az ember mindig valami nagy dologgal akar kezdeni, ez azonban lehetetlen: nincs választásunk, a mai nap dolgaival kell kezdeni.”

– G. I. Gurdjieff

Feljegyzésekből tudjuk, hogy Abdul Kasszem Iszmail (936-995), a 10. századi perzsa vezető mivel soha nem tudott megválni 117 000 kötetre rúgó gyűjteményétől, ezért utazásai során a könyveket egy négyszáz tevéből álló karaván vitte utána. A tevéket arra idomították, hogy a kötetek ábécésorrendjét megőrizve lépdeljenek egymás után.