
Masaccio Tommaso Di Ser Giovanni Di Mone Cassai: Krisztus a Getsemáne-i kertben
„Önmagában megfigyelve a tudat feltűnését és eltűnését meg fogja látni, amit eddig még sohasem látott és nem is volt tudomása róla, hogy a tudat pillanatai nagyon rövidek, és hosszú, teljesen tudat nélküli időszakok választják el ezeket egymástól, melyek folyamán gépezete automatikusan dolgozik. Akkor látni fogja, hogy gondolkodni, érezni, cselekedni, beszélni, dolgozni tud anélkül, hogy ennek tudatában lenne.”
„Az alvás ideája egyáltalán nem új. Szinte a világ keletkezése óta hallják az emberek, hogy alszanak és hogy fel kell ébredniük. Hányszor mondja az Evangélium: „Ébredj”, „Figyelj”, „ne aludj”. Krisztus tanítványai még akkor is aludtak, mikor a Getsemáne-i kertben utoljára imádkozott. […] Addig, míg az ember mélyen alszik és teljesen belemélyed álmaiba, még csak gondolni sem tud arra, hogy alszik. Ha rájönne, hogy alszik, felébredne.”
– G. I. Gurdjieff
