Szellemi emberek gyakori szorongása, hogy elvesztegetjük az időnket, és a világi dolgok helyett valami fontosabbal és magasztosabbal kellene foglalkoznunk. Valójában azonban az idő káprázat – az elme képzelgése –, s ami nincs, azt nem lehet elveszíteni. A világi élettel nem az a gond, hogy elveszi az időnket, hanem hogy elveszítettük benne az eszmélésünket. Nem az idő hiányzik számunkra, hanem a részvét tiszta tudatossága. Úgy élünk, hogy szinte nem is vagyunk jelen a saját életünkben. Az eszmélés világosságával áthatva a leghétköznapibb tevékenység is szellemi gyakorlás, és az életöröm kiapadhatatlan forrása.
– Pressing Lajos Lílávadzsra: Tanítások a tudat természetéről
