„Egyetlen dolog van ezen a világon, amit sohasem szabad elmulasztanod. Ha minden egyebet elfelejtesz, de ezt nem, akkor nincs miért aggódnod. Ám ha minden másra emlékszel, de erről elfelejtkezel, akkor semmit sem vittél végbe az életedben.
Olyan ez, mintha a király egy feladattal elküldött volna téged egy távoli országba, s te száz más munkát elvégzel ott, csak éppen azt nem, amiért küldettél. Az emberek tehát azért jöttek erre a világra, hogy egy bizonyos munkát elvégezzenek. Ez a munka a cél, és mindegyik munka az adott emberre szabott. Ha nem végeznéd el, az olyan lenne, mintha egy felbecsülhetetlen értékű indiai karddal rothadó húst szeletelnél. Mintha egy aranyedényt arra használnál, hogy fehérrépát főzz benne, noha az edény egyetlen darabkájából száz főzésre alkalmas lábost vehetnél. Mintha a legnemesebben edzett késed a falba szúrnád, hogy mindenfélét ráaggass.
Te azt mondod erre: „De hát vedd észre, hogy legalább használom a tőrt! Nem hever haszontalanul.” Ugye milyen nevetségesen hangzik ez? Egy garasért vehetnél egy vasszeget, hogy ezt a feladatot elvégezze. Te azt válaszolod: „De én az erőmet nemes vállalkozásokra fordítom! Jogtudományt és filozófiát, logikát és csillagászatot, gyógyászatot és egyéb fontos dolgokat tanulok!” Ám fontold meg, miért teszed mindezt! Hiszen ezek belőled erednek.
Emlékezz lényed gyökerére, urad jelenlétére. Add az életedet annak, aki már birtokolja a lélegzeteidet és a pillanataidat. Ha nem teszel így, hasonló leszel ahhoz az emberhez, aki fog egy értékes tőrt, majd a konyhájának falába veri, hogy arra akassza a lopótököt. Elfecsérled az értékes lelkesedést, és balga módon tudomást sem veszel méltóságodról és életed céljáról.”
– Jalāl ad-Dīn Rūmī
