Kaptár

Religioterápia – Biblioterápia – Filoterápia

  • Kezdőlap
  • Világkép
    • Hinduizmus
    • Buddhizmus
    • Kereszténység
    • Júdaizmus
    • Iszlám
  • Műfaj
    • Történet
    • Vers
    • Film
    • Idézet
  • Irodalomjegyzék
  • Szerzők

Akarok inkább pusztában laknom…

„Akarok inkább pusztában laknom,
Vadon erdőben széllel bujdosnom,
Hogysemmint azok között lakoznom,
Kik igazságot nem hagynak szólanom”

– Kecskeméti Vég Mihály (1561)

Kategória: Egyéb

A remény hal meg utoljára 

Volt egyszer egy férfi, aki azon volt, hogy feladjon mindent.
Otthagyta az állását, a párját és el akarta dobni az életet magától.
Elment az erdőbe, hogy még egyszer utoljára elbeszélgessen Istennel.– Istenem! – szólította meg. – Tudnál nekem mondani valami jó okot arra, hogy ne szálljak ki ebből az egészből?
Isten meglepő választ adott:
– Nézz körül itt. Látod a páfrányt és a bambuszt?
– Persze! – válaszolta a férfi.
– Amikor elültettem a páfrányt és a bambusz magot, nagy gondot fordítottam rájuk. Biztosítottam számukra a fényt, a vizet. A páfrány gyorsan kihajtott. Ragyogó levele befedte a talajt. A bambusz magjából azonban semmi sem hajtott ki. Mégsem hagytam magára a bambuszt.
A második évben a páfrány még gyönyörűbb és dúsabb lett. A bambusz magjából még mindig nem hajtott ki semmi sem. Mégsem hagytam magára a bambuszt.
A harmadik és negyedik évben se hajtott ki a bambusz. Mégsem hagytam cserben. Aztán az ötödik évben egy pici hajtás nőtt ki a földből. A páfrányhoz képest parányinak és jelentéktelennek tűnt. Hat hónap alatt a bambusz harminc méteresre nőtt. Öt évet töltött a gyökérzet növesztésével. A gyökerek tették erőssé és biztosították számára azt, amire a túléléshez szüksége volt. Egyetlen teremtményemet sem állítom olyan próbatétel elé, amellyel nem tudna megbirkózni.
Ezután így folytatta:
– Tudtad, hogy amíg küszködtél, valójában gyökeret növesztettél? Nem hagytam magára a bambuszt. Téged sem foglak cserben hagyni. Ne hasonlítgasd magadat másokhoz. A bambusznak más a célja, mint a páfránynak. Mégis mind a kettőnek a jelenléte megszépíti az erdőt. Eljön majd a te időd, amikor magasan szárnyalhatsz.
– Milyen magasan? – firtatta a férfi.
– Milyen magasra nő a bambusz? – kérdezett vissza Isten.
– Amilyen magasra csak tud?
– Igen. – felelte. – Emelkedj olyan magasra, amilyen magasra csak tudsz.
A férfi otthagyta az erdőt, és mindenkinek elújságolta a történteket.
– Ne hajtogassátok az Úrnak, hogy milyen nagy kelepcébe jutottatok, inkább dicsőítsétek őt azért, hogy mindenkit képessé tett arra, hogy beteljesítse a saját sorsát.

Kategória: Egyéb

Az isteni elérése

Az istenivel való egyesülés önmagunk tanulmányozásán keresztül történik meg.
– Patanjali

Kategória: Egyéb

Bizonyos tanítások az embert egy olyan házhoz hasonlítják, aminek négy szobája van. Az ember ebből a négy szóbából csak az egyikben él: a legkisebben és a legszegényesebben berendezett szobában – és mindaddig, amíg nem beszélnek neki a három másik szoba létezéséről, fogalma sincs azokról, amelyek egyébként tele vannak kinccsel.”
– G. I. Gurdjieff

https://kaptar.nemeskeri.hu/2016/05/23/3470/

Kategória: Egyéb

„Nincs semmi abban amit tegnap tett az ember, ami felmentené, hogy ma is cselekedjen.
– G. I. Gurdjieff

https://kaptar.nemeskeri.hu/2016/05/23/3468/

Kategória: Egyéb

„Végül csak ezek a dolgok számítanak:
Hogy szerettél?
Milyen teljes életet éltél?
Milyen mélyen gyakoroltad az elengedést?”
– A Buddha

https://kaptar.nemeskeri.hu/2016/05/23/3466/

Kategória: Egyéb

„Hacsak az itt javasolt gyakorlatoknak az egy tizedét betartják, nagyon hamar tényszerű eredményeket fognak elérni, és akkor a hozzáállásukat már nem elméletekre, hanem ezekre a konkrét eredményekre alapozhatják. A hit egy passzív dolog, ezért mindenről meg kell győződnünk saját magunknak, semmit sem fogadhatunk el pusztán mint hiedelem.”
– P. D. Ouspensky

https://kaptar.nemeskeri.hu/2016/05/23/3464/

Kategória: Egyéb

„Mindannyian nyakig vagyunk a szennyben, de néhányan közülünk mégis a csillagokra nézünk.”
– Oscar Wilde

https://kaptar.nemeskeri.hu/2016/05/23/3462/

Kategória: Egyéb

Úgy hiszem, a hit ugyan az, mint amit Ouspensky úgy nevezett, hogy „pozitív hozzáállás”. Tapasztalat szerint tudom, hogy ez a legelső esszenciális dolog, aminek a jelenléte lehetővé tette még a lehetetlent is, és hiánya azonnal minden megértéstől megfosztotta az embert.
– Rodney Collin

https://kaptar.nemeskeri.hu/2016/05/23/3460/

Kategória: Egyéb

Jean-Paul Sartre

„Az ember nem más, mint amivé önmagát teszi”

– Jean-Paul Sartre

Kategória: Egyéb

Next Page »

Kategóriák

Címkék

belátás beszéd boldogság bölcsesség cselekvés csend elfogadás elmélkedés felelősség felszabadulás felébredés figyelem fájdalom félelem hallgatás halál igazság illúzió Isten jelenlét közösség látás megvilágosodás mester méh szabadság szavak szenvedés szeretet szerénység szív tanulás tanítványság tanítás tudatosság utazás valóság veszély vágy válság változás vándor életszentség észlelés út

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország