„Nektek megadatott, hogy megismerjétek a Mennyek Országa misztériumait, de nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, és bővelkedni fog; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Ezért beszélek hozzájuk példabeszédekben: mert néznek, de nem látnak, és hallgatnak, de nem hallják meg, és nem is értik meg.”
– Máté evangéliuma 13,11-13
„Isten Országa a tudatos emberiség köre. Azoknak a körét jelenti, akik túlnőttek az erőszakon, akiknek a tudása gyakorlati – vagyis akik akarják is azt, amit tudnak, és így meg is teszik azt – azokat jelenti, akik megértik egymást, mert közös nyelvet beszélnek. Mindenki tudja és érzi, hogy lennie kell egy helynek, valamilyen társaságnak, valamilyen személyeknek, akik képesek kölcsönös erőszak, kritika, ellenszenv és gyűlölködés nélkül élni.”
– Maurice Nicoll
