Kaptár

Religioterápia – Biblioterápia – Filoterápia

  • Kezdőlap
  • Világkép
    • Hinduizmus
    • Buddhizmus
    • Kereszténység
    • Júdaizmus
    • Iszlám
  • Műfaj
    • Történet
    • Vers
    • Film
    • Idézet
  • Irodalomjegyzék
  • Szerzők

A bölcsek köve

Egy szentről az a hír járta, hogy minden este más fa alatt tér nyugovóra. Ním-fa ágával tisztogatta a fogát, s a folyó szolgált neki fürdőkádul. Mindig tiszta s ápolt volt, bár nagyon egyszerűen öltözködött. Összes vagyona két váltás ruha és egy bölcsek köve volt.

Egy nap egy anyagi javakra vágyó illető észrevette a szent szerencsekövét. Jól tudta, a szent egyszersmind tudós bölcs is, így nem kellett sok, hogy kitalálja, a szerencse kő nem lehet más, mint a csintámani, a legendás bölcsek köve! Más egyéb miatt észre sem vette volna a szentet, de a bölcsek köve fölkeltette a kíváncsiságát. A lelki bölcsesség csöppet sem érdekelte, de a bölcsek köve, az más! Ez a misztikus csodakő ugyanis roppant értékes, hiszen mondják, képes a vasat arannyá változtatni.
Mindent meghányt-vetett magában, amit csak a bölcsek kövéről hallott, s elhatározta, ha törik, ha szakad megszerzi a csodakövet. Éjjel volt már, s a szent békésen pihent, mikor emberünk lopva közeledett. Bár eléggé ügyefogyott volt, a követ mégis sikerült megkaparintania, aztán uzsgyi! Gyorsan eliszkolt. Szíve hevesen dobogott, gondolatai pedig az újonnan feltárulkozó mesés lehetőségek körül kalandoztak. Mikor aztán biztos helyre ért, markába szorította a követ, s elszenderült.
Reggel azonban elgondolkodott az éjszaka történteken. Visszatekintve úgy tűnt, mintha a szent nem is aludt volna, mikor a közelébe lopózott. S ha nem aludt, akkor bizonyára hallotta a lábdobogást, amint eliramlott. Minél tovább töprengett, annál inkább érlelődött benne a bizonyosság: a szent ébren volt! „Jól tudta, hogy a követ keresem nála, de nem szólt egy szót sem.” Gondolatai olyannyira lefoglalták, hogy az aranycsinálással már nem is törődött. Mindenképpen a végére akart járni, miért nem akadályozta meg a szent a tolvajlásban? Talán nem is törődött a csodakővel? Talán még ennél is drágább kincse volna?
A kíváncsiság visszakényszerítette a szenthez.
– Én voltam az, aki a múlt éjjel ellopta a csodakövet! – vallotta be.
– Óh, hogyne, tudom jól. S most szeretnéd megtudni, miért nem izgat a csodakő sorsa, mi lehet még ennél is értékesebb? Minek tartogattam a követ, ha nem vigyáztam rá? Kíváncsi vagy, igaz?
– Nagyon is, ne csigázz tovább!
– Nos, a kő valóban csodát művelt! – kiáltott fel a szent. – Legyen hát a tiéd, őrizd, amíg nem jön egy újabb tolvaj, hogy elvegye tőled. Tudd meg, hajdanán magam is olyan voltam, mint te. Korábban ez a kő egy régen elhalálozott szent tulajdonában volt. Tőle loptam, te pedig éntőlem oroztad el. Legyen hát a tiéd! Bár óhajod teljesült, s a bölcsek köve a birtokodban van, most mégsem akarsz aranyat csinálni. Másképp lettél gazdaggá. Meglásd, mától fogva egyre inkább erősödik vágyad a lelki dolgok iránt, s az anyagi sóvárgás rozsdás vasdarabjai helyett a lelki érdeklődés aranykincseivel leszel gazdagabb. Elvégre ezért hívják a csodakövet a „bölcsek kövének”!

Boldogságfalvi történet

Kategória: Egyéb

Kategóriák

Címkék

belátás beszéd boldogság bölcsesség cselekvés csend elfogadás elmélkedés felelősség felszabadulás felébredés figyelem fájdalom félelem hallgatás halál igazság illúzió Isten jelenlét közösség látás megvilágosodás mester méh szabadság szavak szenvedés szeretet szerénység szív tanulás tanítványság tanítás tudatosság utazás valóság veszély vágy válság változás vándor életszentség észlelés út

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország