Egy fiatal olasz lány – szemmel láthatóan elmerülve egy kis könyv olvasásában – egy gyümölcsös elárusítóhelynél üldögélt. Egy úr megállt, hogy gyümölcsöt vegyen, és megkérdezte, hogy mit olvas olyan nagy érdeklődéssel. Meglehetősen szégyenlősen válaszolta a lány: – Isten szavát, uram! De a férfi kételkedő ember volt, azt kérdezte tehát: – Ki mondta önnek, hogy a Bhagavad–Gita Isten szava? A lány gyermekes egyszerűséggel válaszolta: – Isten maga. – Isten? Lehetetlen! Hogyan mondta? Soha sem látta, sohasem beszélt vele! Hogyan mondhatta volna? A lány zavarba jött, és néhány pillanatig csendben volt. Azután felnézett és tiszteletteljesen azt mondta: – Uram, ki mondta önnek,hogy van egy Nap ott fenn, az égen? Az úr meglehetősen gőgösen válaszolta: – Ki mondta nekem? Senki. Nincs szükségem arra, hogy valaki mondja. A Nap saját maga beszél erről. Felmelegít engem. Szeretem a fényét. A fiatal olasz lány komolyan válaszolta: – Világosan mondta, uram, ami a Napot illeti. Én a Bhagavad–Gitát olvasom, az felmelegíti a szívemet. Világosságot ad. Szeretem a fényét és a melegét. Senki más, csak Isten tudja adni ezt a fényt és meleget, amelyet én kapok ebből a könyvből. A férfi a lány egyszerű hitétől zavarba hozva csendesen továbbment.
Boldégságfalvi történet
