Kaptár

Religioterápia – Biblioterápia – Filoterápia

  • Kezdőlap
  • Világkép
    • Hinduizmus
    • Buddhizmus
    • Kereszténység
    • Júdaizmus
    • Iszlám
  • Műfaj
    • Történet
    • Vers
    • Film
    • Idézet
  • Irodalomjegyzék
  • Szerzők

Az odaadó tanítvány

 Volt egyszer egy lelki tanító mester, akinek az egyik tanítványát Aruninak hívták.
Egy szép nap guruja a következő kéréssel fordult Arinihoz:
– Kedves tanítványom, a rizsföldön átszakadt a gát. Menj, állítsd meg a vizet!
A rizsföldeken a gát nem olyan hatalmas, legfeljebb fél méter magas, de ha átszakad, akkor egyre nagyobb lesz a rés, egyre jobban ömlik a víz. Aruni elindult, de mire odaért, már ömlött, zuhogott az áradat. Tudta, ha a rizsföldről elszökik a víz, akkor kiszárad a mező, oda a termés. Aruni hiába tett oda egy-két gyeptéglát, néhány földgöröngyöt, rögtön magával vitte a sodrás. Olyan nagy volt már a rés, hogy nem maradt más hátra, minthogy Aruni saját testével torlaszolja el az áradat útját. Ahogy ott feküdt, közben kezével kaparta le a sarat és maga mögé tette, hogy erősítse a gátat. Így állig betemette magát, épp hogy csak levegőt kapott, de a víz elállt.
Leszállt az este, s lelki tanító mester észrevette, hogy Aruni még nem jött vissza.
– Hol van Aruni? – kérdezte a többieket.
– Ó, mester, elküldted, hogy állítsa meg a vizet, de azóta még nem jött haza.
– Nem jött haza? Hisz nem olyan nagy munka az! Nézzük meg, mi van vele!
Fáklyát ragadva kimentek a földekre, s keresni kezdték a fiút:
– Aruni! Aruni, hol vagy? – kiáltozták.
Azután megtalálták, ahogy ott feküdt, betemetve a gátba.
– Óh, mester – szólt Aruni – , nem tudtam hazamenni, mert a víz … Csak így tudtam megállítani.
A mester nagyon megörült:
– Fiam, megáldalak! Szálljon rád a Védák összes tudománya! Mivel annyira odaadó vagy, hogy akár életed árán is eleget teszel feladatodnak, meg fogod ismerni a Védák minden titkát!
Boldogságfalvi történet

Kategória: Egyéb

Kategóriák

Címkék

belátás beszéd boldogság bölcsesség cselekvés csend elfogadás elmélkedés felelősség felszabadulás felébredés figyelem fájdalom félelem hallgatás halál igazság illúzió Isten jelenlét közösség látás megvilágosodás mester méh szabadság szavak szenvedés szeretet szerénység szív tanulás tanítványság tanítás tudatosság utazás valóság veszély vágy válság változás vándor életszentség észlelés út

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország