Egy ember álmában a tenger partján sétált az Úrral. Az égen, mint valami vetítővásznon, életének jelenetei peregtek. Minden jelenethez lábnyomok tartoztak a homokban: saját lábnyoma és az Úr nyomai.
Miután az utolsó kép is kialudt a mennybolton, hátra nézett, és észrevette, hogy egyes helyeken csak egy sor lábnyom látható.
Visszaemlékezett, hogy ezek épp életének legnehezebb, legszomorúbb korszakaihoz kötődnek.
– Uram – szólalt meg zavartan –, azt mondtad, ha a te utadat járom, végig velem maradsz, de most életutam legrögösebb szakaszain csak egy sor lábnyomot látok. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rád?
– Kedves gyermekem – felelte az Úr – én mindenkinél jobban szeretlek és sohasem hagynálak el. A szenvedés és megpróbáltatások idején azért látszik csak egy lábnyom, mert ott a karjaimban vittelek.
Boldogságfalvi történet
