Élt egyszer egy páva, aki nagyon büszke és hiú volt.
Mindenkinek a gyönyörű tollairól dicsekedett. Ha esett az eső, a pocsolyában nézegette a tükörképét.
– Nézzétek a farktollamat! – rikácsolta. – Micsoda színekben pompázik a tollam! Olyan gyönyörű vagyok! Minden bizonnyal én vagyok a világ legszebb madara.
Ekkor legyezőként kinyitotta a farktollait, és arra várt, hogy valaki felbukkanjon és csodálja őt.
A többi madarat idegesítette a dölyfös páva dicsekvése, és azon gondolkoztak, hogyan tudnák letörni a büszkeségét. A darunak támadt egy ötlete:
– Bízzátok csak ide! – mondta a többieknek. – Nevetségessé teszem azt a hiú pávát!
Egyik reggel a daru elsétált a páva mellett. A páva éppen tollászkodott.
– Ugye milyen gyönyörű vagyok? – rikoltotta. – Te Daru, olyan színtelen és unalmas vagy. Miért nem próbálsz elegánsabb lenni?
– Lehet, hogy neked szebbek a tollaid. – válaszolta a daru nyugodt hangon. – Viszont feltűnt, hogy nem is tudsz repülni. A gyönyörű tollaid nem elég erősek ahhoz, hogy segítségükkel felemelkedj a földről. Lehet, hogy fakó a színem, a szárnyaim azonban az egekig repítenek!
