Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város kapujában.
Egy napon, odament hozzá egy fiatalember és megkérdezte tőle:
– Soha nem jártam még itt. Milyenek e város lakói?
– Az öreg, egy kérdéssel válaszolt neki:
– Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz?
– Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy eljöttem onnan.
– Pontosan ilyenek e városnak a lakói is – válaszolt az öreg.
Nem sokkal később, egy másik fiatalember közeledett emberünkhöz és ugyanazt a kérdést tette fel neki:
– Most érkeztem erre a vidékre. Milyenek e városnak a lakói?
Emberünk, ugyanazzal a kérdéssel válaszolt neki:
– Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz?
– Jók voltak és együtt érzőek, vendégfogadók és becsületesek. Nagyon sok barátom volt köztük és nehezemre esett elhagyni őket.
– Ilyenek ennek a városnak is a lakói, – válaszolt neki az öreg.
Egy kereskedő, aki épp inni vitte a tevéit, meghallotta ezt a párbeszédet és miközben a második fiatalember távolodott, odafordulva az öreghez, vádló hangon így szólt hozzá:
– Hogy adhatsz két teljesen különböző választ, két személynek a hozzád intézett ugyanolyan kérdésére?
– Fiam, mindenki a szívében hordja a saját világát. Az, aki semmi jót nem talált a múltban, itt sem fog semmi jót találni.
Ellenben, az, akinek egy másik városban barátai voltak, itt is hűséges és bizalmas barátokat fog találni.
Mivelhogy tudod, az emberek nem mások, mint amit mi képesek vagyunk bennük megtalálni.
– Boldogságfalvi történet
