Kaptár

Religioterápia – Biblioterápia – Filoterápia

  • Kezdőlap
  • Világkép
    • Hinduizmus
    • Buddhizmus
    • Kereszténység
    • Júdaizmus
    • Iszlám
  • Műfaj
    • Történet
    • Vers
    • Film
    • Idézet
  • Irodalomjegyzék
  • Szerzők

Utánunk a vízözön!

Szathmári Sándor „Kazohinia” című regényében Gulliver egy ízben a „behinek” rezervátumába kerül és ott azt látja, hogy egy lakóépület egyik végét állandóan építik, miközben a másik végét ugyanilyen ütemben bontják. A behinek elmagyarázzák, hogy ezt az építkezési módszert azért dolgozták ki, hogy felszámolják a hajléktalanságot.

Régebben ugyanis lakás hiány volt és emiatt lakásépítési programba kezdtek. Aki ledolgozott bizonyos munkaórát egy építkezésen, igazolást kapott, hogy bizonyos ideig joga van egy lakást használni. Mivel később túl sok volt a lakás, az építkezéseket le kellett állítani, emiatt az igazolásokat sem lehetett kiadni és az embereket ki kellett lakoltatni.

A szakemberek levonták a következtetést, hogy a túl sok lakás is hajléktalanságot okoz. Ezután beindítottak egy lakás lebontási programot és a bontásban való munkát is lakhatási igazolással honorálták. Emiatt viszont annyira lecsökkent a lakások száma, hogy most megint ez okozott hajléktalanságot. Ekkor alakították ki a végeleges megoldást, amelynek az a lényege, hogy a lakásokat folyamatosan építik és bontják.

Lényegében hasonló mechanizmus működik ma a fejlett ipari országokban. Ennek lényege az egyre gyorsuló versenyfutás, hogy hogyan tudjuk minél rövidebb idő alatt felélni a Földön rendelkezésre álló minden lehetséges erőforrást. Hogy utána mi lesz? Az már az unokáink dolga. Ahogy Pompadour asszony mondta: „Utánunk a vízözön!”

– Részlet Szathmári Sándor „Kazohinia” című regényéből

Kategória: Egyéb

Kategóriák

Címkék

belátás beszéd boldogság bölcsesség cselekvés csend elfogadás elmélkedés felelősség felszabadulás felébredés figyelem fájdalom félelem hallgatás halál igazság illúzió Isten jelenlét közösség látás megvilágosodás mester méh szabadság szavak szenvedés szeretet szerénység szív tanulás tanítványság tanítás tudatosság utazás valóság veszély vágy válság változás vándor életszentség észlelés út

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország