Kaptár

Religioterápia – Biblioterápia – Filoterápia

  • Kezdőlap
  • Világkép
    • Hinduizmus
    • Buddhizmus
    • Kereszténység
    • Júdaizmus
    • Iszlám
  • Műfaj
    • Történet
    • Vers
    • Film
    • Idézet
  • Irodalomjegyzék
  • Szerzők

„Ébredj”, „Figyelj”, „ne aludj”

Masaccio Tommaso Di Ser Giovanni Di Mone Cassai: Krisztus a Getsemáne-i kertben

„Önmagában megfigyelve a tudat feltűnését és eltűnését meg fogja látni, amit eddig még sohasem látott és nem is volt tudomása róla, hogy a tudat pillanatai nagyon rövidek, és hosszú, teljesen tudat nélküli időszakok választják el ezeket egymástól, melyek folyamán gépezete automatikusan dolgozik. Akkor látni fogja, hogy gondolkodni, érezni, cselekedni, beszélni, dolgozni tud anélkül, hogy ennek tudatában lenne.”

„Az alvás ideája egyáltalán nem új. Szinte a világ keletkezése óta hallják az emberek, hogy alszanak és hogy fel kell ébredniük. Hányszor mondja az Evangélium: „Ébredj”, „Figyelj”, „ne aludj”. Krisztus tanítványai még akkor is aludtak, mikor a Getsemáne-i kertben utoljára imádkozott. […] Addig, míg az ember mélyen alszik és teljesen belemélyed álmaiba, még csak gondolni sem tud arra, hogy alszik. Ha rájönne, hogy alszik, felébredne.”
–  G. I. Gurdjieff

Kategória: nincs feldoldolgozva

„Az önmagunkon való munka célja, hogy felébressze bennünk a lelkiismeretet. A lelkiismeret olyan állapot, amelyben az ember semmit sem rejthet el önmaga elől. Ezt az állapotot ki kell fejlesztenie. A lelkiismeret és a tudatosság fejlődése egymással párhuzamosan és egyidejűleg történik.
Azt nem mondhatjuk, hogy nincs lelkiismeretünk, tehát nem valami olyasminek a kifejlesztéséről van szó, ami hiányzik belőlünk. Csakhogy az életben a lelkiismeret a színfalak mögé szorul, nagyon mélyen el van temetve bennünk, és alszik. A hétköznapi életben is fölébredhet egy pillanatra, olyankor viszont mindig szenvedést okoz,mert nagyon kellemetlen tapasztalat szembesülnünk az igazsággal önmagunkról.”
– P. D. Ouspensky

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4158/

Kategória: nincs feldoldolgozva

„Meg kell értenünk, hogy az Eszenciát nagyon gyorsan körül veszi a Személyiség. Amivel születünk, azt körül veszi az, amit megszerezünk – hiedelmek, vélemények, szokások, stb. A Személyiséget az alkotja, amit megtanulunk. Az Eszencia, ami valójában vagyunk, fejletlen marad. De az ember csak az Eszencia új növekedésén keresztül fejlődhet.”
– Maurice Nicoll

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4156/

Kategória: nincs feldoldolgozva

„A gondolatok megállítása rendkívül nehéz. Nemcsak annyiból áll, hogy azt mondják maguknak: „Meg fogom állítani a gondolataimat”, és azok egyszerre el is tűnnek. Folyamatosan erőfeszítéseket kell tenniük. Ezért ne próbálkozzanak vele hosszú időn keresztül. Az már igen hatásos, ha pár percig feltartóztatják őket, egyébként pusztán az fog történni, hogy meggyőzik magukat arról, hogy ténylegesen megállították a gondolataikat, amikor valójában csak ülnek csendben, gondolkodnak, ami nagy megelégedéssel tölti el önöket.”
– P. D. Ouspensky

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4154/

Kategória: nincs feldoldolgozva

„A gondolatok megállítása rendkívül nehéz. Nemcsak annyiból áll, hogy azt mondják maguknak: „Meg fogom állítani a gondolataimat”, és azok egyszerre el is tűnnek. Folyamatosan erőfeszítéseket kell tenniük. Ezért ne próbálkozzanak vele hosszú időn keresztül. Az már igen hatásos, ha pár percig feltartóztatják őket, egyébként pusztán az fog történni, hogy meggyőzik magukat arról, hogy ténylegesen megállították a gondolataikat, amikor valójában csak ülnek csendben, gondolkodnak, ami nagy megelégedéssel tölti el önöket.”
– P. D. Ouspensky

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4152/

Kategória: nincs feldoldolgozva

„Minden, ami érint bennünket, a jelenlétünk nélkül történik. Ennek vagyunk a rabszolgái. Például egy személy ellenszenves nekem, de valaki másnak szimpatikus. A reakcióm bennem van. Az, ami őt ellenszenvessé teszi számomra, bennem van. Őt nem lehet ezért hibáztatni, hiszen csak számomra ellenszenves.”

„Még egy dolog, Ha mindenki kedves és udvarias volna hozzám, nem volna lehetőségem önmagamon dolgozni; így hálásnak kellene lennem, hogy vannak emberek, akiken gyakorolhatok.”
– G. I. Gurdjieff

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4149/

Kategória: nincs feldoldolgozva

„Mi a Földön vagyunk és teljesen azoktól a törvényektől függünk, amelyek a Földön működnek. A Föld nagyon rossz hely kozmikus szempontból nézve – olyan, mint a legelhagyottabb hely Észak-Szibériában, nagyon távol mindentől, hideg van és az élet nagyon nehéz. Mindent, ami más helyen magától jön, vagy könnyen elérhető, itt csak nehéz munkával lehet megszerezni; mindenért meg kell harcolni az életben épp úgy, mint a belső munkában. Az életben néha még megtörténik, hogy az ember örököl, s azután úgy él, hogy nem csinál semmit. De a munkában ez sohasem történik meg.
Mindenki egyenlő és mindenki egyformán koldus.”
– G. I. Gurdjieff

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4146/

Kategória: nincs feldoldolgozva

„Tudatos munka az, hogy célunk van az életben, egy cél, amit az életünkben hajszolhatunk. Emiatt a cél miatt vette az ember a fáradtságot, hogy megszülessen. Az ember halhatatlan lénnyé válik az által, hogy ezt a célt űzi.”
– G. I. Gurdjieff

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4144/

Kategória: nincs feldoldolgozva

„Az ember gépezet, de nagyon különös gépezet. Olyan gépezet, amely megfelelő körülmények között és megfelelő eljárást alkalmazva láthatja, hogy gépezet, és miután teljesen megértette ezt, találhat módszert arra, hogy megszűnjön gépezet lenni.”
– P. D. Ouspensky

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4142/

Kategória: nincs feldoldolgozva

Az ember szabadon megváltoztathatja önmagát a megértésen keresztül.
Ez az egyetlen értelmezés, amelyben [az ember] szabad – és ezt a szabadságot senki sem veheti el tőle. Senki sem képes megváltoztatni az életet, vagy más embereket, de minden személy megváltoztathatja önmagát.”
– Maurice Nicoll

https://kaptar.nemeskeri.hu/2017/06/02/4140/

Kategória: nincs feldoldolgozva

« Previous Page
Next Page »

Kategóriák

Címkék

belátás beszéd boldogság bölcsesség cselekvés csend elfogadás elmélkedés felelősség felszabadulás felébredés figyelem fájdalom félelem hallgatás halál igazság illúzió Isten jelenlét közösség látás megvilágosodás mester méh szabadság szavak szenvedés szeretet szerénység szív tanulás tanítványság tanítás tudatosság utazás valóság veszély vágy válság változás vándor életszentség észlelés út

Meta

  • Bejelentkezés
  • Bejegyzések hírcsatorna
  • Hozzászólások hírcsatorna
  • WordPress Magyarország