„Én rajtad keresztül vagyok olyannyira én. Mindig a másik a tükör. Nincs önmagában, azaz egyedül, senki és semmi. A szeretet az a türelem és kíváncsiság, ami megengedi két embernek, hogy áthidalják a szakadékot, ami közöttük van, azt a másságot, ami kimondhatatlan és leírhatatlan. Mindegyikünknek van privát élményünk, amit képviselnünk kell, nekem az én élményeimet kell képviselnem, neked a tiéidet. A szeretet tehát munka, tevékenység, aktivitás, cselekvés, amivel teremtünk egy világot magunknak, amiben együtt lehetünk anélkül, hogy neked el kellene árulnod a te élményeidet és nekem az enyéimet. Tágasnak kell lennie ennek a világnak, a mi közös világunknak, a szeretet megadja azt a tágasságot, amiben nincs az a dominancia, hogy az én élményeimet éljük, és te csendben (vagy hangosan) gyűlölsz engem, a szeretet álarca alatt.”
– Feldmár András

Egy este az öreg mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: „Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz.
– A düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség.
Másikuk a Jó.
– Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.”
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?”
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: „Az, amelyiket eteted.”

Egy régi történet olyan királyról szól, aki a kor szokásának megfelelőn udvari bolondot tartott. Az ilyen bolondnak joga volt ahhoz, hogy megmondja az igazságot a királyoknak és a hercegeknek, még akkor is, ha az keserű volt. Ha ugyanis az igazság keserű volt, akkor egyszerűen csak annyit fűztek hozzá: ,,Hiszen ő bolond!”
Egyszer a király olyan ezüst bolondpálcát adott bolondjának, amelynek végén arany harangocska hintázott. Majd ezt mondta:
– Az biztos, hogy te vagy a legnagyobb bolond, aki csak létezik a világon. De ha egyszer mégis találkozol olyan emberrel, aki még nálad is nagyobb bolond, add tovább neki ezt a pálcát.
A bolond éveken át hordozta magával a pálcát. Egy napon aztán megtudta, hogy haldoklik a király. Csendesen bement a betegszobába és így szólt:
– Király, hallom, nagy útra akarsz indulni.
– Nem akarok – válaszolt a király –, hanem kell!
– Bizonyára hamarosan visszatérsz.
– Nem. – sóhajtott a király – Abból az országból, ahová én utazom, nincs visszatérés.
– No, akkor viszont bizonyára régen előkészítetted az utazást. Remélem, gondoskodtál arról, hogy abban az országban, ahonnan nincs visszatérés, királyi módon fogadjanak.
A király a fejét rázta.
– Ezt elmulasztottam. Sosem volt időm arra, hogy előkészítsem ezt az utazást.
– Ó, akkor te valószínőleg nem tudtad, hogy majd egyszer el kell indulnod erre az útra!
– Már régóta tudtam. De, – mint mondtam – sosem volt időm, hogy megtegyem a helyes előkészületeket.
A bolond ekkor csendesen letette pálcáját a király ágyára és így szólt:
– Azt parancsoltad nekem, hogy annak adjam tovább ezt a pálcát, aki még nálam is nagyobb bolond. Király, fogd a pálcát! Te tudtad, hogy át kell menned az örökkévalóságba, és hogy onnan nincs visszatérés. Ennek ellenére nem törődtél azzal, hogy megnyíljanak neked az örök hajlékok.
Király, te vagy a legnagyobb bolond!

„Keresem minden ember titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy ÖNMAGA lehessen.”

– Dr. Janese Korczak

 

„Aki kifelé tekint álmodik, aki befelé, az ébred.”
– C.G. Jung

Az igazi szeretet,
mint a napsütés
magát senkitől nem sajnálja,
magát senkinek sem kínálja.
Akinek kell, azé;
barát, ellenség: neki mindegy,
nincs érdeke
és nem csábítja semmi se.
Nem érzelmes sose.
Az érzelmesség: a szeretet hiánya,
a gyűlölet másik pofája;
aki lázasan szeret egyfelé,
lázasan gyűlöl másfelé.
A szeretetben nincsen gyűlölet,
ház az érzelmes nem igazán szeret.

 

 

 

Ha egyszer fölismerjük, hogy az út a cél, s ettől kezdve mindig az úton vagyunk, nem azért, hogy elérjünk valamilyen célt, hanem hogy élvezzük annak szépségét és bölcsességét, az élet megszűnik feladat lenni: természetessé és egyszerűvé válik, s maga lesz az eksztázis.

 

Egyszer egy kis leányka leült a székbe és két almát tartott a kezében.
Odament hozzá az édesanyja és halkan megkérdezte,
„Drágám adnál édesanyádnak egy almát?”
A kislány egy pillanatra édesanyjára nézett és hirtelen beleharapott az egyik almába,
aztán gyorsan beleharapott a másik almába is ami a másik kezében volt.
Édesanyja ettől nagyon elszomorodott. De tovább mosolygott, nem mutatta ki csalódottságát.
Aztán egy másodperc múlva a kisleány odanyújtotta felé az egyik almát és ezt mondta,
„Anya ezt vedd el, ez az édesebb.”

„Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”
– Teréz anya

„Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő, és ha szabad így kifejezni magam, csak egy pillanat van rá.”

– Mark Twain