„Az emberek összes abszurditása, következetlensége és általában az emberi élet magyarázatot nyer, amikor felfogjuk, hogy az emberek alvásban élnek, mindent alvásban tesznek, és mindeközben még csak nem is tudják, hogy alszanak.”
– P. D. Ouspensky
Az igazmondásról
„Igazat mondani a legnehezebb dolog a világon és sokat és hosszú ideig kell tanulni az igazmondás képességének megszerzéséhez. A kívánság egyedül nem elég. Az igazmondáshoz az embernek tudnia kell, mi az igazság és mi a hazugság és elsősorban önmagában. És ezt senki sem akarja tudni.”
– G. I. Gurdjieff
A szenvedésről
„A szenvedés feladása nagyon nehéz dolog. Az ember képes bármilyen élvezetről lemondani, de a szenvedését nem hajlandó feladni. Az ember úgy lett teremtve, hogy semmi máshoz nem ragaszkodik annyira, mint a saját szenvedéséhez.”
– G.I. Gurdjieff
Ön mennyi ideig képes emlékezni önmagára?
„Mondja, Ön mennyi ideig képes emlékezni önmagára? Milyen hosszan tudja megállítani a gondolatait anélkül, hogy alvásba szenderedne és megfeledkezne arról amit csinál?”
– P. D. Ouspensky

„Nem tudnám megmondani, hogy kerültem ebbe az erdőbe, oly mély alvásban voltam mikor a jó utat elhagytam.”
– Dante
„A „negatív érzelmek” kifejezés az összes erőszakos és depressziós érzelmet jelenti: önsajnálat, harag, gyanú, félelem, bosszúság, unalom, bizalmatlanság, féltékenység stb. A negatív érzelmek kifejezését az ember általában elfogadja, mint teljesen természetes, vagy még inkább szükséges megnyilvánulást. Az emberek ezt gyakran „őszinteségnek” nevezik. Természetesen ennek semmi köze az őszinteséghez; egyszerűen a belső gyengeség jele, a rossz hangulaté és azé, hogy sérelmeit nem képes megtartani magának. Az ember belátja ezt, mihelyt megpróbál ellenállni neki. És ezáltal megtanul egy másik leckét is. Felfogja a gépies megnyilvánulásokkal kapcsolatban, hogy nem elég azokat megfigyelni, hanem ellen kell állni nekik, mert ellenállás nélkül nem tudja megfigyelni azokat.”
– P. D. Ouspensk
A hamis személyiségről
„meg kell érteniük, hogy a hamis személyiség azokból a hazugságokból, jellemvonásokból és „én”-ekből tevődik össze, amelyek – csak úgy, mint a negatív érzelmek – semmilyen értelemben nem lehetnek hasznosak, sem a hétköznapi életben, sem a munkában. Ennek ellenére a hamis személyiség mindig „én”-nek nevezi magát, folyton magának tulajdonít sok képességet, mint például az akarat és öntudatosság, és ha nem kerül az ellenőrzésünk alá, akkor állandóan akadályozni fogja a munkánkat.”
-P. D. Ouspensky
Mese a mágusról

„Egy bizonyos ázsiai mese egy nagyon gazdag mágusról szól, kinek sok birkája volt. Ez a mágus nagyon fösvény volt. Nem akart juhászokat felvenni és kerítést sem akart felállítani a földje körül ahol a birkák legelésztek. Ennek következtében a birkák gyakran betévedtek az erdőbe, szakadékokba estek, elvesztek és főleg elmenekültek, mert tudták, hogy a mágus a húsukat és bőrüket akarta és ez nem tetszett nekik. A mágus végre talált egy megoldást: meghipnotizálta a birkákat és először azt sugalmazta nekik, hogy halhatatlanok és semmi bajuk nem fog történni, amikor megnyúzzák őket, ellenkezőleg ez nagyon jó, még kellemes is lesz; azután a mágus azt sugalmazta nekik, hogy ő egy jó gazda, aki annyira szereti a nyáját, hogy képes érte akármit megtenni, harmadszor azt sugalmazta, hogy akármi történik is velük, nem most fog történni, legalábbis nem a mai napon, tehát emiatt nem kell nyugtalankodniuk. Azután azt sugalmazta, hogy nem is birkák, hanem egyesek oroszlánok, mások sasok, a többiek pedig emberek, vagy mágusok. Ezzel minden gondja és baja megszűnt a birkákkal, azok többé soha nem szaladtak el, hanem csendesen megvárták azt a percet, amikor a mágus húsukat, bőrüket vette.”
– P. D. Ouspensky
„A nehézségek, amelyek e négy megnyilvánulás – a hazugság, a képzelődés, a negatív érzelmek kifejezése és a felesleges beszéd – megfigyelését kísérik, megmutatják az embernek teljes gépiességét és azt, hogy lehetetlen segítség nélkül, tehát új tudás és tényleges támogatás nélkül harcolni ez ellen a gépiesség ellen. Mert az ember, még ha kapott is valamilyen ismeretet, elfelejti használni, elfelejti figyelni magát – más szóval újra elalszik, és mindig fel kell ébreszteni.”
– P. D. Ouspensky
Az egyik legkülönösebb dolog
„Az egyik legkülönösebb dolog az, hogy az emberek azt képzelik, hogy csak a külső világgal állnak kapcsolatban. A Munka azt tanítja, hogy kapcsolatban állunk egy belső, láthatatlan világgal is, és az, hogy hol vagyunk ebben a láthatatlan világban, mindennél fontosabb.”
– Maurice Nicoll
