Kérem, kedves olvasó, fogjon a kezébe egy papírt, miközben olvassa az alábbi sorokat!
„Ha költő vagy, számodra egyértelmű, hogy ebben a papírban benne úszik egy felhő. Felhő nélkül nem lenne víz; víz nélkül a fák nem nőnének; fa nélkül pedig nem lenne papír. Így tehát itt van a felhő a kezedben… S most gondoljuk el például a napsugarat. A napsugár nélkül nem fejlődnének az erdők, és mi emberek sem növekedhetnénk. A favágónak tehát napsugárra van szüksége, hogy ki tudjon vágni egy fát, s a fának is napsugár kell, hogy fa lehessen. Így hát a napsugár is itt van ebben a papírban, itt a kezedben… S ha még mélyebbre tekintesz, … akkor nemcsak a felhőt és a napsugarat látod itt a papíron, hanem mindent: a búzát, amely a favágó kenyerét adta, sőt még a favágó apját is, hisz minden itt van ebben a kicsinyke papírban… E kicsi papír itt a kezedben az egész világegyetem jelenlétének bizonyságtétele.”

– Thich Nhat Hanh: Being Peace
Fordította: Ruzsa Ágota

Volt egyszer hat hindu
Tudásra szomjazó, ki elefántot nézni ment
Bár vak volt mindük, ó.
Mégsem bízták másra
a nagy megismerést,
Saját tapasztalásuk az,
mi bármi pénzt megér.
Az egyik vak ember nekidől az elefánt oldalának, 
és úgy véli, az egész egy nagy fal,
A másik az agyarát markolja és összetéveszti egy dárdával.
A harmadik fogja az ormányát, és állítja, hogy kígyó,
A negyedik hozzáér a térdéhez, és arra következtet,
hogy csakis fa lehet.
Az ötödik megtalálja a fülét és úgy gondolja, legyező,
Míg a hatodik a farkát tartja és megesküszik rá, hogy kötél.
Így aztán a hat hindu
vitába szállt legott.
Mindük védte az igazát,
érvelt és marakodott.
Részigazság volt ugyan
mit egy-egy birtokolt,
De együtt a hat mégiscsak
Nagy tévedésben volt.

Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
Harc dúl bennem – egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.
Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.
A gyerekek pár pilanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
Melyik farkas fog győzni?

Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte:
– Az, amelyiket táplálod!

Egy távol – keleti császár élemedett kora miatt tudta már, hogy eljött az idő, hogy kiválassza az utódját. Ahelyett, hogy az egyik miniszterét vagy gyermekét választotta volna ki, másként határozott. Egy napon összehívta a fiatalokat az udvarában. Azt mondta nekik:
– Ideje lemondanom a trónról és kijelölnöm a trónörököst. Úgy döntöttem, hogy közületek választom ki, hogy ki legyen az. – A gyerekek megdöbbentek. A császár így folytatta: – Ma mindenkinek adok egy nagyon különleges magot. Azt akarom, hogy ültessétek el a magokat, öntözzétek és gyertek vissza hozzám a mai naptól számítva egy év múlva azzal, ami kinőtt a magból. Akkor majd megvizsgálom a növényeket, és akiét választom, az lesz a következő császár.
Egy Ling nevű fiú is ott volt aznap, és ő is kapott egy magot, akár a többiek. Hazament és izgatottan elmesélte édesanyjának a történetet. Anyukája segített neki szerezni egy cserepet és virágföldet, elültették a magot és gondosan öntözték. Minden nap meglocsolta és figyelte, vajon nőtt-e már. Három hét múlva a többi fiatal közül páran elkezdtek a magoncaikról beszélni, arról a növényről, amelyet nevelgettek. Ling továbbra is figyelte a magoncát, de még csak ki sem csírázott. Eltelt a harmadik, negyedik, ötödik hét is. Még mindig semmi. Ekkorra a többiek már a növényeikről társalogtak, de Lingnek nem volt semmiféle növénye, ezért úgy érezte, kudarcot vallott. Fél év telt el, s még mindig semmi sem nőtt ki Ling cserepéből. Tudta, biztos elpusztította a magot. Mindenki fákat és magas növényeket nevelt, de neki semmije sem volt. Ling azonban nem szólt semmit erről a barátainak. Csak várta, hogy kihajtson a mag.
Letelt az egy év, és a királyság minden fiatalja elvitte a növényét az udvarba, hogy a császár láttamozhassa. Ling azt mondta az anyjának, hogy ő nem hajlandó elvinni az üres cserepet.
– Légy becsületes és vállald, mi történt! – Ling tudta, hogy anyjának igaza van, s gombóccal a torkában elvitte az üres cserepet a palotába. Amikor Ling megérkezett, elcsodálkozott, milyen sokféle növényt gondozott a többi fiatal. Mind sudár és gyönyörű volt. Ling letette a földre a saját edényét, mire a többi gyerek közül sokan kinevették. Páran megsajnálták és csak annyit mondtak:
– Ügyes próbálkozás!
Amikor megérkezett a császár, végignézett a termen és köszöntötte a fiatalokat. Ling megpróbált hátul megbújni.
– Milyen hatalmas növényeket, fákat és virágokat neveltetek! – szólt a császár. – Ma egyikőtöket császárrá választjuk. – Hirtelen a császár kiszúrta Linget a terem végében az üres cserepével együtt. Megparancsolta az őröknek, hogy vigyék elé a fiút. Ling megijedt. – A császár rájött, hogy kudarcot vallottam! Lehet, hogy megölet! – gondolta. Amikor Ling odaért, a császár megtudakolta a nevét.
– Ling a nevem. – felelte a fiú. Minden gyerek nevetgélt és élcelődtek rajta. A császár mindenkit csendre intett, ránézett Lingre és kihirdette a hírt a tömegnek:
– Lássátok az új császárotokat! A neve Ling. – Ling nem hitt a fülének. Arra is képtelen volt, hogy egy magot neveljen. Hogyan is válhatott császárrá? Ekkor a császár így szólt:
– Egy évvel ezelőtt mindenkinek adtam egy magot. Kértelek titeket, hogy vigyétek haza a magot, ültessétek el, locsoljátok és ma hozzátok vissza hozzám. Mindannyiótoknak előzőleg megfőzött magot adtam, amely nem csírázhat ki. Mindegyikőtök, Ling kivételével, fákat, növényeket és virágokat hozott. Amikor láttátok, hogy nem hajt ki a mag, kicseréltétek azt, amit adtam nektek egy másikkal. Ling volt az egyetlen, akinek volt elég bátorsága és becsülete ahhoz, hogy elhozza a cserepet az én magvammal együtt. Ezért ő lesz az új császár!
Ha becsületet vetsz, bizalmat aratsz.
Ha jóságosságot vetsz el, barátokat aratsz.
Ha alázatot vetsz, nagyságot aratsz.
Ha kitartást vetsz el, győzelmet aratsz.
Ha körültekintést vetsz el, harmóniát aratsz.
Ha kemény munkát vetsz el, sikert aratsz.
Ha megbocsátást vetsz el, megbékülést aratsz.
Ha nyitottságot vetsz el, bizalmasságot aratsz.
Ha türelmet vetsz el, fejlődést aratsz.
Ha hitet vetsz el, csodákat aratsz.

Ügyeljünk hát arra, hogy mit ültetünk el, mert az meg fogja határozni, hogy holnap mit aratunk le. Tehát azok a magok, amelyeket szétszórunk, az életet jobbá vagy rosszabbá tehetik. Igen, egy napon élvezni fogjuk a gyümölcsöket, vagy megfizetünk azért, hogy döntöttünk, mit ültetünk el ma.

Az emberiség egyik legnagyobb zsenije, Newton, nagyon sokat vitatkozott tudós barátaival a világegyetem és a naprendszer eredetéröl, keletkezéséről.
Vitáik, szinte végnélküliek voltak, mert Newton kitartott elmélete mellett: a világ létrejötte nem lehet a véletlen műve, az életben tapasztalt csodás elrendeződés azt feltételezi, van valami értelem e mögött.
Persze tudós barátai, akik a véletlen, és a “nagy robbanás” elméletét vallották magukénak, szintén erősen érveltek álláspontjaik mellett.
Newtonnak elege lett ebből és egy olyan tettre szánta el magát, ami azóta is hires.
Készitett egy mozgatható modelt a Naprendszerről, olyat, amit egy kar segitségével lehetett forgatni. Középen a Nap, s körülötte a bolygók, melyek a forgatás következtében szépen forogtak a Nap körül.
Amikor eljött a nap, melyen tudós barátaival találkozni szokott, kitette a makettet az előszobába és átment egy másik helységbe.
A többiek megérkeztek, mind nagyon elcsodálkoztak a látottakon, s nem gyözték dicsérni az alkotást.
Amikor Newton belépett, rögtön nekiestek és faggatták:
– Ki csinálta ezt?
– Honnan van, hiszen ez fantasztikusan jó model! – ujjongtak.
Newton igy válaszolt:
– Fogalmam sincs! El sem tudom képzelni, hiszen, amikor elöbb ebben a szobában voltam, még nem volt itt.
De egy érdekes esetre felfigyeltem, mig a másik szobában voltam! Hallottam, hogy innem nagy durranások és zajok hallatszanak, mintha valami nagyrobbanás történt volna. Idejöttem és akkor vettem észre én is ezt az alkotást. Nem tudtam másra gondolni, hogy véletlenül keletkezhetet, valami ismeretlen ok következtében.
– Na, ne néz minket ilyen ostobának! – fakadtak ki a tudósok.
– Csak nem képzeled, hogy elhisszük ezt a képtelenséget! Ez nem keletkezhetet magától, ezt valaki készitette. Te voltál?
Newton elmosolyodott és igy válaszolt:
– Milyen ostobák vagytok! Kételkedtek abban, hogy ez a model nem jöhetet igy létre, azt állitjátok, valaki készitette. Pedig ez nem más, mint annak a tökéletlen mása, aminek a keletkezését illetőleg nem fogadjátok el az értelem jelenlétét.
Ha e model elkészitéséhez értelem és inteligencia szükséges, akkor miért gondoljátok, hogy az eredetihez, a Naprendszerhez nem szükségeltetet?

Élt egyszer egy páva, aki nagyon büszke és hiú volt.
Mindenkinek a gyönyörű tollairól dicsekedett. Ha esett az eső, a pocsolyában nézegette a tükörképét.
– Nézzétek a farktollamat! – rikácsolta. – Micsoda színekben pompázik a tollam! Olyan gyönyörű vagyok! Minden bizonnyal én vagyok a világ legszebb madara.
Ekkor legyezőként kinyitotta a farktollait, és arra várt, hogy valaki felbukkanjon és csodálja őt.
A többi madarat idegesítette a dölyfös páva dicsekvése, és azon gondolkoztak, hogyan tudnák letörni a büszkeségét. A darunak támadt egy ötlete:
– Bízzátok csak ide! – mondta a többieknek. – Nevetségessé teszem azt a hiú pávát!
Egyik reggel a daru elsétált a páva mellett. A páva éppen tollászkodott.
– Ugye milyen gyönyörű vagyok? – rikoltotta. – Te Daru, olyan színtelen és unalmas vagy. Miért nem próbálsz elegánsabb lenni?
– Lehet, hogy neked szebbek a tollaid. – válaszolta a daru nyugodt hangon. – Viszont feltűnt, hogy nem is tudsz repülni. A gyönyörű tollaid nem elég erősek ahhoz, hogy segítségükkel felemelkedj a földről. Lehet, hogy fakó a színem, a szárnyaim azonban az egekig repítenek!

1. Amit évek hosszú során felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs.
2. Ha valakinek segítesz, az emberek haragudni fognak rád. Ne törődj vele! Te csak segíts annak, akinek szüksége van rá!
3. Minden tőled telhetőt tégy meg a világért! Ezért rúgást kapsz cserébe. Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik!
4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
5. A becsületesség, a tisztesség és az igazmondás támadhatóvá tesz. Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte!
6. Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik és önző. Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátodat!
7. Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
8. Ha céljaid vezérelnek, hamis barátaid és igaz ellenségeid lesznek. Ne törődj vele! Te csak kövesd céljaidat!

Élt egyszer egy Kailás nevű férfi, aki nagyon ragaszkodott az otthonához. Egy napon a nagy bölcs, Nárada megjelent nála, és azt mondta neki: 
– Gyere velem, Kailás, éppen a Vaikunthára (Isten birodalma) tartok. Magammal viszlek. – Kailás így felelt:
– Sajnálom, uram, a gyermekeim még csak most cseperednek. Vigyáznom kell rájuk. Talán majd később.
Hosszú évek múlva Nárada visszatért hozzá, és megkérdezte tőle, készen áll-e. Kailás mentegetőzött:
– Sajnálom, uram, de még gondoskodnom kell az unokáimról is. Itthon mindenkinek szüksége van az irányításomra. Most nem tudok menni.
Amikor Nárada jó pár év múlva visszament hozzá, megtudta, hogy Kailás már régen eltávozott. Elmenő félben volt, mikor meglátott egy hangosan csaholó kutyát az ajtóban. A kutya így szólt:
– Ó, Náradaji, itt Kailás. – A meglepett Nárada felkiáltott:
– Ó, Kailás, kutya lett belőled. Mit keresel te itt? Még most sem késő, elvihetlek az Isten birodalmába. Szeretnél elkísérni? – A kutya így felelt:
– Sajnálom, uram, a fiaim nem vigyáznak a vagyonra, amit összegyűjtöttem. Azért lettem kutya, hogy megóvjam a vagyont a tolvajoktól.
 Nárada nagyon sajnálta a ragaszkodó Kailást, és tovább állt.
Sok évvel később, amikor Nárada visszatért, megtudta, hogy a kutya elpusztult. Szomorúan azt gondolta, hogy Kailás egy másik, ismeretlen testbe költözött, ezért elindult. Amikor a ház mögötti rizsföldön járt, egy kígyó jött sziszegve. Így szólt Náradához:
– Kailás vagyok! – Nárada megkérdezte tőle:
– Mit keresel itt kígyó testben, Kailás? Most sem akarsz velem jönni? Még most sem késő! – a kígyó így felelt:
– Örülök annak, hogy a fiaim minden pénzüket a bankba tették. De olyan lusták, hogy minden reggel későn kelnek. Addigra minden gabonát vagy letaposnak az elefántok, vagy ellopnak a szomszédok. Azért jöttem el kígyóként, hogy megóvjam a gabonát. Nagyon elfoglalt vagyok. Most sem tudok veled menni.
Amikor meglátta Nárada muni Kailás szánalomra méltó állapotát, hangosan tapsolt egyet, hívta Kailás fiait, és megmutatta nekik a mezőn fekvő hatalmas kígyót. A fiúk azonnal elkezdték a kígyót botokkal ütlegelni. Kailás a kígyó testben csak sziszegett és azt próbálta mondani:
– Az apátok vagyok, miért bántotok? – de minél jobban sziszegett, annál jobban verték, amíg ki nem múlt. Haldoklás közben a kígyó Náradára emlékezett, ezért Nárada kegyéből az Úr Krisna nagy bhaktája lett.
Így kényszerül valaki arra, hogy egyik testet fogadja el a másik után a vágyai és tettei alapján. Az anyagi tervekhez és üzletkötéshez így ragaszkodó ember minden idejét test tudatban tölti, és továbbra is keresztül kell mennie a születés és halál körforgásán.

Unja az Univerzum harmóniáját? Mozgalmas inkarnációra vágyik?
– JÖJJÖN A FÖLDRE!!!
– Pergő életút, ivaros szaporodás, gyönyörű környezet, extrém drogok, korlátlan őrület, pompás ételek, eredendő ellentmondások, egzotikus betegségek, szélsőséges éghajlat, extravagáns perverziók, valódi háborúk, dilettáns vallások, internet, atombomba – garantált apokalipszis!
– SZÜLESSEN A FÖLDRE!!!
– Izgatóbb mint a vak teleportálás, titokzatosabb mint a sötét energia. Intenzívebb élmény mint a szupernova szörf vagy a fekete lyuk bungee jumping!
– Az esetleges mellékhatások tekintetében olvassa el a szent könyveket, vagy kérdezze meg őrangyalát, Teremtőjét!