
Minden pillanat sorsdöntő. Ezért fontos, hogy állandóan öntudatunknál legyünk.
– Pressing Lajos, Lílávadzsra
Religioterápia – Biblioterápia – Filoterápia

Minden pillanat sorsdöntő. Ezért fontos, hogy állandóan öntudatunknál legyünk.
– Pressing Lajos, Lílávadzsra
„Csak az érzelmi központon végzett munka segíthet, csak a kellemetlen érzelmeken keresztül ébredhetünk fel – a kellemes érzelmeken keresztül történő felébredést eddig még nem találták fel. Az a legkellemetlenebb, ha az ember szembefordul önmagával, a nézeteivel, meggyőződéseivel, hajlamaival. A felébredést nem azoknak találták ki, akik félnek a kellemetlen dolgoktól, hanem azoknak, akik fel szeretnének ébredni, megértik, mit jelent az alvás, és felismerik, hogy csak úgy kerülhetnek ki ebből az állapotból, ha sok segítséget
kapnak, és valami jó erősen felrázza őket.”
– P. D. Ouspensky

Maurice Nicoll
„..az élet folyamatosan arra késztet minket, hogy reagáljunk rá. Ezeknek a reakcióknak az összessége alakítja az életünket – a saját személyes életünket… Ha a reakciók, amik a személyes életedet alkotják főként negatívak, akkor ez az életed. Az életed főképpen a mindennap beérkező benyomásokra adott negatív reakciók tömege. A benyomások áttranszformálása úgy, hogy azok ne mindig negatív reakciókat idézzenek elő, ezért az ember feladata, ha dolgozzon magán. De ennek érdekében szükséges az önmegfigyelés azon a ponton, ahol a benyomások belépnek… Ha az ember elhibázza a benyomások átalakítását azok belépésének pillanatában, még mindig dolgozhat ezeknek a benyomásoknak az eredményein és megakadályozhatja, hogy teljes mechanikus hatásukat kifejtsék.”
– Maurice Nicoll
„Néha, amikor az ember rossz állapotban van és hiába próbál kijönni belőle, akkor tudatosan passzív lehet erre [a rossz állapotra] anélkül, hogy negatív lenne és teljesen azonosulna vele és ápolja a belső bizonyosságot hogy ez [a rossz állapot] el fog múlni, feltéve, hogy az ember nem hagyja a negatív képzelődést működni és nem járul hozzá a [negatív képzelődés] jelenlétéhez. Ez az önemlékezés egy formája, mintha az embernek csak várnia kellene és tudná, hogy ezt kell tennie; mert most szakad az eső és jelenleg nem lehet kimenni és mégis, az ember bizonyos abban, hogy ki fog derülni az ég.”
– Maurice Nicoll
„… nemcsak azt kell megtanulnunk, hogy másokat is elfogadjunk ezen a módon, hanem magunkat is el kell fogadnunk – minden történetünkkel, szokásunkkal, tendenciánkkal, reményünkkel és bűneinkkel, a múltban jelenben és a jövőben. Csak amikor az egész teljesen elfogadott, kezdődhet meg a gyógyulás és az újjáépítés lassú munkája.
Mindaddig, amíg lehetetlen amputációkat akarunk végrehajtani magunkon vagy másokon, nem kezdődhet meg igaz gyógyulás, mert az elfogadást még nem értettük meg. Néha számomra úgy tűnik, hogy az a pirula, amelyet a ravasz ember lenyelt, és egyszerre elnyerte azt, amin mások éveken át dolgoztak ez volt: „a dolgok, ahogyan vannak, önmagam ahogyan vagyok”.
– Rodney Collin

Richard Feynman
„Inkább néznék szembe megválaszolhatatlan kérdésekkel, mint megkérdőjelezhetetlen válaszokkal.”
– Richard Feynman
„Az önmegfigyelés azt jelenti, hogy fényt engedünk magunkba. Semmi sem változhat meg bennünk, amíg nem kerül az önmegfigyelés fényébe, vagyis a tudatosság fényébe.”
– Maurice Nicoll

Abdel Qadir al Jilani (1077-1166)
„Ne feledkezz meg a frigyről. Küzdj az alsóbb éneddel. Akár te irányítod azt, akár az irányít téged. ”
– Al-Jilani

Joseph Campbell
„Az ég és a Föld bennünk van, és valamennyi isten is bennünk van. Ez az Indiában, a Kr. e. IX. században keletkezett Upanishadok nagy felismerése.
Minden isten, minden mennybolt és minden világ bennünk van.
Ezek felnagyított álmok, az álmok pedig az egymással harcoló testi energiák megnyilvánulásai képi formában.
Ez a mítosz.
A mítosz a test egymással harcoló szervei energiáinak a megjelenése képi és metaforikus formában.
Az egyik szerv ezt akarja, a másik azt.
Az agy a szervek egyike.”
Joseph-Campbell: Die Kraft dér Mythen [A mítoszok ereje] Zürich-München, 1989. 49. o.

Jean Gebser
„A »haladás« szón pontosan azt kell értenünk, amit jelent, és nem azt, amilyen jelentés az idők folyamán (az eredeti ellenére) a szóhoz társult. A »haladás« nem pozitívum, még akkor sem, ha az ember meggondolatlanul annak értékeli. A »haladás« voltaképpen eltávolodás valamitől, mégpedig az eredettől.”
– Jean Gebser: Ursprung und Gegemvart [Eredet és jelen]. 1. kötet, Stuttgart, 1986. 78. o.
